Az ember alapvetően társas, közösségi lény. Vannak persze szintjei, ki mennyire intro-, extrovertált típus, türelmes, elfogadó, befogadó másokkal, akar-e egy csapathoz tartozni vagy inkább csak csendes magányban éldegéli az életét. Mindegyik típus kialakulásának megvan az oka, a szerepe és helye a társadalmunkban, mindegyik rendben van úgy, ahogy van!
Szeretetteljes, pedagógus családból érkezve, 2 csodás testvérrel megáldva, valami belső anyatípusomból fakadóan nekem mindig fontos volt a társaság, az, hogy a körülöttem lévő emberek jól érezzék magukat, örömben és nyugalomban legyenek a közelemben. Hiszek abban, hogy nem csak a vérszerinti, de a választott család is jelentőségteljes az életünkben. Azok az emberek, akik körülvesznek, melletted állnak amikor szükséged van rájuk, támogathatod őket, amikor észleled az elveszettséget, befolyásolják a jelenedet.
Egy közösség belső működése akkor harmónikus számomra, amikor minden egyes tagja az lehet szabadon, aki, azt csinálhatja, ami a szívéből érkezik, amiben biztos tudása van és építheti, hozzáadhat a nagy köz javához. Hasznosnak érezheti magát az adott közegen belül, érzi a szerepét, ezáltal a helyét és biztonságát is a csapatban. Így születnek csodás közös projektek, valósulnak meg hajmeresztőnek tűnő ötletek, alkotódnak események, művészi alkotások.
Nagyobb modellben nem sok sikeres próbálkozást láttam, egyetemista korom óta figyelem ezeket a kezdeményezéseket. Mindegyik erőltetettnek tűnt: jellemzően ki vannak osztva a feladat-, felelősségkörök, valahogy nincs meg bennük a természetes flow élmény, egy idő után széthullik, kicserélődik a csapat, kibukik egy felső vezető, irányító kiléte, amitől már nem is annyira közösség a közösség.
A Dunakanyarban nőhettem föl, mindig is tudtam, hogy ha az országon belül fogok élni, az a Duna közelében és valahol a környéken, a családom közelében lesz. Meglátásom szerint nagyjából 5-7 éve kezdődött itt el egy nagyon érdekes kivándorlási, lecserélődési folyamat, amikor egyre többen elkezdtek ráérezni ennek a vidéknek a szépségére és vadságára, a Börzsöny és Duna adta lehetőségekre, a hegyi életre és a környezet elvarázsolt mivoltára. Örömmel realizáltam hogy teljesen függetlenül egymástól egy csomó barátom, régi ismerősöm leföldelődik itt és alakul a nagy csapat teljesen spontán, magától. Mindenki magával hozta a képességeit, szeretett dolgait, aminek következtében sorra nyitódnak a kedvesebbnél kedvesebb nevű és tevékenységű helyek, intézmények, programok, lehetőségek. Egyszerűen csak mindenki magát adja, hozza magával amit képvisel és színesíti a világunkat.
Megért bennem is az igény, hogy a megszerzett tudásaimmal, képességeimmel, meglátásaimmal gazdagítsam a régióban lakókat, a szolgálatukba álljak. Megépítettem hát Verőce szélén, a Dunakanyar kapujában a MERENGŐ-t. Azt a szellemi teret, ami az emberek mentális egészségét szolgálja, hosszútávon boldogabb, könnyedebb jövő felé terel, magasabb rezgést eredményez és harmóniát hoz.
Az én életemben azok az igaz dolgok, amik nincsenek erőltetve, nem kell elvárásoknak megfelelnem hanem csak úgy történnek, egy felső vezetés eredményeképpen. Egyszer csak azon kapom magam, hogy jéééé, már benne vagyok valamiben. Már tart, belesodródtam és tulajdonképpen csinálom, a része lettem valamikor, valahogyan! Megtörtént!
Fogadjátok és használjátok szeretettel!
